Kisebbségi és Migrációs Társadalmi Intézet honlapja
migracio-intezet.5mp.eu


E-mail: kmmszi.intezet@index.hu

Szociális megoldások keresése - megújuló igazságszolgáltatás közelebb kerül az emberekhez



Magyar rabszolgaság elfogadhatatlan - nyilatkozta a sajtónak Országbíró Zoltán vezető parlamenti lobbista
Pedagógusként, szociális munkásként, romológusként a települések gazdasági válságból fakadó szociális feszültségeit szakemberként érzékelik.

Új kísérlet közel 500 önkormányzat támogatását élvezheti a szociális kártya bevezetésekor a elepüléseken.

A KMSZI az egyre erösödő szegregációs jelenségek csillapítására megfelelő technikai kivitelezés és szervezés mellett csillapító hatásúnak tartja a szociális kártya bevezetését.

Új miniszteri rendelet előkészítésében az OIT munkacsoportjában résztvesznek a KMSZI munkatársai a Nyugat-Dunántúli Régióból.
A bíróságok vezetői jellemzően támogatják a humánus és költségkímélő igazságügyi szolgáltatást, a permegelőző és perhelyettesítő eljárások népszerűsítését.

Perhelyettesítő mediatorrrá válhat minden diplomás szakember (pedagógus, mérnök, romológus stb.) a megfelelő gyakorlat megszerzése és a KMSZI által támogatott permegelőző mediatorképzés eredményeképpen.

A KMSZI a magyarországi raszolgatartás jelenségeit emberjogi szempontból értékelve azokat elfogadhatatlannak tartja, az SZMM és az IRM területén jogszabályváltozásokat sűrget.

Közvetlenül Orbán Viktor (FIDESZ) pártelnökhöz és Lendvai Ildikó (MSZP) pártelnökhöz azonnali programintézkedést terjesztett elő Országbíró Zoltán a Magyarországi Hivatásos Parlamenti Lobbi képviseletében.

A KMSZI Társadalmi Intézet az OIT együttmüködés tapasztalataira figyelemmel 2010. év I. félévtől neves szakemberek bevonásával önálló egzisztenciát biztosító permegelőző praxis mediator képzést nyújt a végzős Apáczais hallgatóknak, már régebben a szakmában dolgozó, vagy pályát elhagyó diplomásoknak az ország több képzőhelyén.


Jelentkezzen Ön is az új képzésre a :06-305-992-842 telefonszámon!

Testi egészség - jogbiztonság esélye a régió kihívásaiban!



Parlamentben dr. Baka Andás Legfelsőbb Bíróság Elnöke bizottsági meghallgatása után, az IRM vezetőivel történő egyeztetés előtt Országbíró Zoltán vezető parlamenti lobbi szakember

Fiatal diplomások és tapasztalt szakemberek szerepe a válság hatásainak enyhítésében.

Sajnálatosan jelzik Győr-Moson-Sopron megyéből a lakosok, civilek és iskolák, intézmények - határozottan fogalmazza meg a Közigazgatási Kollégium, hogy a megelőző rákszűrések szűrőnapjai tervezésében a SZÉP program nem kedvezett a megyei, regionális hátrányos helyzetű kistérségeknek. Információ az egészségi állapotról minden korosztályban a megelőzés alappillére.

Pedagógusként, szociális munkásként a települések aktív szakembereként a civilek mentálhygiénés összefogására minden kistelepülésen és lakótelepen szükség van.

A joghoz való hozzáférés, a bírósági perek helyettesítése - önálló paxissal szolgáltató szakemberek révén erős igény a társadalmi szervezetek tagjai, mint a bíróságokon zajló perek ügyfelei részéről.

Perhelyettesítő mediatorrrá válhat minden diplomás szakember a megfelelő gyakorlat és a vállalkozói praxis kiépítése után.

Számos kisebb régiós városban még alig ismerik az önálló igazságügyi szolgáltatókat a Permegelőző és Perhelyettesítő Mediatorokat. Jelentőségük nő a jogviták számának emelkedésével.

Jogi szabályozás átalakításához a érdekvédő civilek tömörülése képviseletében a közérdek lobbi eszközeként Országbíró Zoltán vezető parlamenti lobbista a Magyarországi Hivatásos Parlamenti lobbi Szövetség elnöke a dr. Répássy Róbert parlamenti bizottsági alelnök(FIDESZ), dr. Csiha Judit parlamenti bizottság elnöke (MSZP) az alkotmányügyi Bizottság ülésén - dr. Baka András főbíró megválasztása előtti meghallgatását követően - konkrét jogszabályi tartalom javaslatokat tekintett át.

A szavazáson dr. Szakács Imre a Győr-Moson-Sopron Megyei közgyűlés elnöke (FIDESZ) és az ellenzék országgyűlési képviselői egyöntetűen támogatták a hivatásos parlamenti lobbi indítványt, a kormánypárti képviselők ellene szavaztak.

Régiónkban a perhelyettesítő eljáráshoz való hozzáférés biztosítása a bíróságokon késlekedik.
A bíróságok vezetői jellemzően támogatják a humánus és költségkímélő igazságügyi szolgáltatást, a permegelőző és perhelyettesítő eljárások népszerűsítését.
A Zalaegerszeg Városi Bíróság Elnökével és a Győr Városi Bíróság Elnökével az MFPÉE vezetősége egyeztetést kezdeményezett, a már létező Szeged, Budapest Fővárosi városi bíróságok mintájára.

A KMSZI Társadalmi Intézet a következő őszi félévtől neves szakemberek bevonásával alternatív előadássorozatot, később képzést nyújt a végzős Apáczais hallgatóknak.

Új szakma lehetősége bontakozik ki az Európai Uniós irányelvek jogbiztonságában.

Fiataloknak került kiírásra a KMSZI által is támogatott középiskolás diákújságírói pályázat:

"Magyarország és modern haza" fogalmának modern és erősítő jellegű regionális diákújságírói pályázatát írja ki az MFPÉE a Nyugat-Dunántúli Régió településein és a határon innen és túl élő dolgozó, tanuló fiatal diákújságírók számára 2009. május 15.-vel kezdődöen egy éven át.

A pályázat kiírt július havi témája: Európa Magyarországon van
Pályázat havi beküldési határideje 2009. július 28.
Beküldési cím: civilek@index.hu MFPÉE 9007 Győr PF:1026

Közlemény: Kisebbség és szegregáció központi kérdés 2009.-ben

Nemrég látott napvilágot a UNICEF jelentés, amelyet a KMSZI által kiadott KISEBBSÉG ÉS MIGRÁCIÓ online magazinban leközöltünk.

Hasonlóan jelentős, hogy a válság idején is megjelentek a kisebbségi önkormányzatok számára kiírt pályázatok.

Pedagógusok, pszichológusok, szociológusok, romológusok, szociális munkások és nem utolsó sorban politikusok vesznek részt az új Polgári Törvénykönyv törvényjavaslata, a gyermekvédelmi törvény, a távoltartásról szóló törvény végső kialakításában.

Balog Zoltán (FIDESZ) az emberjogi parlamenti bizottság elnöke vezetésével az elnökség több tagjával együtt 2009. március 25.-én találkozik hivatalos parlamenti lobbi találkozón Országbíró Zoltán vezető parlamenti lobbi szakemberrel, a MAHILOSZ nemrégen megválasztott új elnökével.


Ezt megelőzően Országbíró Zoltán az Országos Rendőrfőkapitánynak, dr. Bencze Józsefnek intézett javaslatot egy közös egyeztetésre a távoltartásra vonatkozó törvény rendőri vezetői utasításaiban való közös gondolkodásra.

Svédországban a királyi palotában tett látogatás és a Nyugat-Európai szórvány magyarság képviselőivel történt egyeztetés mellett a KMSZI és a Regionális Közigazgatási Civilkoordinátio a régiót felzaklató Roma Gárda ügyben sajtótájékóztatott hívott életre a Győr-Moson-Sopron megyei kisebbségi önkormányzat vezetőjével közösen.

Sajtótájékoztató Győr
Fontos feladat hárul tehát a szakemberekre, egyetemi hallgatókra, társadalmi szereplőkre, hiszen a gyermekvédelem évtizedes hiányosságainak csökkentése a tét az elkövetkező időszakban.

A szegregáció és szociális hátrányok fokozódásának a gazdasági válságban erősődő tendenciái a KMSZI hatékony szerepvállalásával erőteljesebben jelezhető, a megoldások keresése egyben Európa kihívása. "


Regionális Közigazgatási Civil Koordinátiós nyílt nap augusztus hónapban!



Országbíró Zoltán vendége a regionális egyetemek közös társadalmi sátrának az EFOTT-on.
A szokásosnak tekinthető civil érdekvédelmi és érdekérvényesítő civil nyílt napon Országbíró Zoltán Regionális Közigazgatási Civil Főkoordinátor  várja az érdeklődőket Győrben a megyeháza épületében (Győr, Árpád út.32.) 2008.augusztus 28.-án 11h-14h között.
A Zala megyei, Vas megyei, Győr-Moson-Sopron megyei lakosok, cégek,önkormányzatok bármely viszonylatú jogsérelmeit és az érdekeik, jogalkotási kezdeményezéseik országos megjelenítését a Nyugat-Dunántúli Regionális Permegelőző és Peres Szakértői Iroda fogadja hétköznapokon előzetes időpont egyeztetéssel.(Győr, Bajcsy-Zsilinszky u.42.)

Az év hazai, magyar fiataloknak szánt civil rendezvénye az egyetemisták körében az EFOTT fesztivál.
 
Több civilszervezet a Széchenyi István Egyetem, a Nyugat-magyarországi Egyetem együttmüködésével közös  társadalmi sátrat hozott létre az új hallgatók toborzása és ismeretterjesztés erősítése érdekében.

 Az önkormányzatok és a lakosság számára sem mindegy hol képzik a régió fiataljait,csökkenteni kell Budapest "agyelszívó" szerepét.
Az RFC Társadalmi Intézet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetője Simon István által biztosított információs anyagokat használ fel a tájékoztatásban.
Az Apáczai Kar részéről Szilágyi Magdolna tanszékvezető biztosított kisebbségi, romológiai szakmai anyagokat az érdeklődők részére a KMSZI Társadalmi Intézeten keresztül.

A civil sátor a Nyugat-Dunántúli Régió jelentőségének megfelelően az Országgyűlés sátra, az Oktatási Jogok Biztosa sátra mellett a fősoron állt a közel 70.000 látogató rendelkezésére.

 A kisebbség aktuális témái, a fogyasztóvédelem és a civil érdekérvényesítés aktualizálta a beszélgetéseket.
Az indián élőzene a fiatalok számára önmagában is élményt jelentett, a kisebbségi lét parlamenti konferencia felvételének vitaindító meghallgatása mellett.

Kisebbség és politika

A kisebbségek jogai közül a nyelvhasználathoz való jog Magyarországon nehezen találta meg közelfogadottságát.
A teljes cikk itt olvasható: www.fntudosito.hu/riport/1605

Kisebbségi Önkormányzatok támogatása!



Országbíró Zoltán a Pázmány Péter Egyetemen
A KMSZI és az Apáczai Csere János Kar szakmailag és ötletekkel támogatja feladatvállalásaikban a kisebbségi szervezeteket az új támogatási rendszerben!

A miniszterelnöki hivatal döntését követően gyorsított informatikai hírláncon fut végig a kisebbségi önkormányzatok támogatását érintő információ. 

Ezzel szemben nagyon sok kisebbségi szervezetnek még működő e-mailje sincs. 

A tájékoztatás javítása érdekében a Nyugat-Dunántúli Regionális Közigazgatási Civil Főkoordinátor Országbíró Zoltán több konferenciát szervez a régió civilszervezetei részére.




A Nyugat-Dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal ad otthont Országbíró Zoltán regonális közigazgatási civil főkoordinátor által életrehívott konferenciának 2008. január 29.-én 10h-14h.

A miniszterelnöki hivatal döntését követően a közigazgatási hivatalok feladata az új információk eljuttatása a kisebbségi szervezetekhez. Az idő kevés, az érintettek tájékozódásra nyitva maradt ideje rövid.

A rövid idő alatt a feladatokat jól és szakmailag hitelesen kialakítani nem könnyű feladat.
A KMSZI KIsebbségi és Migrációs Módszertani Intézet és az Apáczai Csere János Kar a civilszervezetekkel számos feladatban a szakmaiságot erősítve vállal feladatot megkeresésekor.

Az országban példaértékűen és egyedülállóan  a Nyugat-Dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal széles körben szeretné eljuttatni az információkat és a véleményeket begyűjteni.

Győrben 2008.január 29.-én,a Megyeházán 10-14h, pár nappal később Szombathelyen és Zalaegerszegen Országbíró Zoltán regionális közigazgatási civil főkoordinátor és munkatársai tartanak konferenciát a témában, hogy minden kisebbségi önkormányzat pártszimpátiájától függetlenül közvetlenül és élő szóban tájékozódhasson.

Nagy létszámban számítanak a kisebbségi önkormányzatok képviselőire és tagjaira minden helyszínen.A civilek számára az ilyen kezdeményezések valóban értékesek, ahol a hatóság és civilszervezetek segítik egymást.

Győr - Szombathely - Zalaegerszeg jó példát mutat az ország egészének.