Az előadást meghallgathatja interneten keresztül is.
ITT>>

A közvetítést a BMC Rádió támogatja.




Dr. Molnár Imre történész


A Szabadegyetem 2008-as évi első előadására, amely azonban az előadássorozat 5. előadása 2008. január 15-én került sor a NymE Apáczai Csere János Kar Hotel Famulus Oktatószállodájának Budapest Konferenciatermében.
Új évi köszöntése után a meghívott előadót Varga Józsefné dr., egyetemi docens, a NyME Apáczai Csere János Karának oktatási dékánhelyettese, a Szent Kinga Szabadegyetem egyik főszervezője köszöntötte, és mutatta be az érdeklődőknek.
Dr. Molnár Imre, történész „A magyar-lengyel szakrális hagyomány közös gyökerei” címmel tartotta meg előadását. Az előadó első királyainkat mint föld és ég közötti összekötőket jellemezte, hangsúlyozva ezzel, hogy a történelem és a szakralitás áthatja egymást. Az előadás során a hallgatóság a szakralitás és spiritualitás területére tett kirándulást. Kiemelésre került, hogy a két nemzet lelki rokonságban áll egymással a szarvas legendája révén, a pogány elemek szakralizálódásával, és Szűz Mária tisztelésével. Első közös nyelvemlékként a Mária himnuszok ismeretesek. Az előadás ívét jelentette a nagy, történelmi jelentőségű alakok és ereklyék bemutatása. Szent Adalbert, a Szent Korona, apostoli királyi cím és lengyel vonatkoztatásban: a Szent Keresztek hegyi Kolostor, II. Szent (Boldog) Erzsébet. A két nemzet erős kötődését fejezi ki Szent Kinga esetében a „Mater Polonia”, valamint a „Pater Polonia” titulus Báthory István esetében.
Az előadó záró gondolataiban, mint európai küldetés, jelölte meg a magyar-lengyel szakrális hagyományok újjáélesztésének és folytatásának fontosságát, valamint felhívta közönségének a figyelmét arra, hogy a történelemtanulásban is fel kell fedezni az összefüggéseket.
A soron következő előadásról Kollár János, a Pilsudski Történelmi Társaság elnöke, a Szent Kinga Szabadegyetem másik főszervezője tájékoztatta a majdnem 140 fős hallgatóságot, majd megköszönte a hallgatóság jelenlétét, továbbá felemelő érzéssel jellemezte a fiatalok érdeklődését és az előadónak egy elismerő oklevelet adott át.